Blog

Itt voltak a Beregszásziak / Írta: Fekete Csilla és Kovács Renáta

2013.04.14 22:00

Csütörtök délután nagy volt az izgalom. Vártuk  a Beregszászi  Művészeti Iskola tanulóit és tanárait, akikkel eddig még személyesen nem találkoztunk. Miután megérkeztek, nagy örömmel fogadtuk őket. Aztán elvittük őket a kollégiumba, ahol majd négy napig lakni fognak. Ezt követően felültünk a buszra, ami Budapest nevezetességeihez vitt minket. Este az iskola zenekara adott koncertet.

Másnap reggel felmentünk a Budai Várba, ahol sok szép dolgot illetve épületet néztünk meg.  Eddigre már nagyon jól összerázódott a két csapat – a koliban. Megnéztük az Országos Levéltárat  (amit a levéltárosok „ólnak” hívnak…), a Zenetudományi Intézetet, a Mátyás templomot, Halászbástyát, stb. Ezek mindenkinek, a budapestieknek is tetszettek.

A délutáni hangszeres próbák után „hajóra pattantunk” és végighajókáztunk a gyönyörűen kivilágított esti Dunán. Itt már nagyon jó volt a hangulat. Beszélgettünk, a fiúk még szkanderezetek is, Holl Laci És Kutyifa Gergő trombitáltak. Szép este volt!

Szombaton kirándulni indultunk a Dunakanyarba. Először Szentendrére, majd Visegrádra mentünk. Megnéztük a Fellegvárat, majd lefelé a sárban „szörföztünk. De kisebb-nagyobb pottyanással, de szerencsésen leértünk.

Szentendrén…

és Visegrádról…

 

Az esti koncert nagyon tetszett mindenkinek. Nagyon tetszett, sugárzott belőlük a zene szeretete.

Szombaton reggel álmosan és fáradtan keltünk, mert sokáig tartott a koncert utáni buli, amit a koliban tartottunk. Úgy megszerettük egymást, hogy alig akartuk elhinni, hogy csak igen rövid ideje ismerjük egymást. Nagyon jó társaság született. Elutazásuk pillanatától hiányoznak, s alig várjuk, hogy megint találkozzunk.

Nagy ölelés a koli előtt.

 

 

 

 

 

 

 

Bevezető órák / Kelemen Fanni

2013.04.08 16:00

A mai osztályfőnöki óra izgalmasan zajlott, mert Szilvay Ingrid tanárnő jött be hozzánk és tartott előadást az ungvári gyermekkoráról. Megtudtuk, hogy nem volt egyszerű még  a gyerekeknek sem magyarnak lenni, magyarul beszélni…

Ingrid tanárnő mesél, Domi vetít…

 

Bevezető órák / Fekete Csilla

2013.04.04 22:00

2012.őszén lettünk kilencedikesek, nem ismertük se egymást, se a Tanárnőt. Ő ennek ellenére látatlanban pályázott nekünk a Kárpátaljai kirándulásra. Én nagyon örültem ennek, mivel még sosem voltam Kárpátalján és érdekelt milyen is ott a mindennapi élet.

 

Bevezető órák / Holl László

2013.03.26 20:00

Egy tavaszi osztályfőnöki órán az osztályból két tanuló – Ákos és Kutyi - előadást tartott Kárpátalja kultúrájáról, és földrajzáról. Az előadásból sok mindent megtudtunk: Fő megyéiről, lakosságáról, történelméről, természeti adottságairól. Ki gondolta volna, hogy már Szent István király idejében is voltak errefelé magyar települések, várak?

Kutyi