Bár hivatalosan előbb kellett volna erre sort keríteni, de szerettük volna, ha az egész iskolának tartunk élménybeszámolót a fantasztikusan jól sikerült kárpátaljai utunkról. S nálunk eddig folyamatosan zajlottak a hangszeres vizsgák. De végre minden osztály  (azaz mind a négy!) ráért, így sikerült elmesélnünk az élményeinket. 

Először eljátszottuk nekik a népi játékot, amit Kárpátalján bemutattunk.

Ezután vetített képekkel elmeséltük a beregszásziakkal közösen átélt eseményeket. De legnagyobb sikere a csokinak volt, amivel mindenkit megkínáltunk!

Az osztályfőnök vezetésével tartottuk meg az értékelést a kárpátaljai útról. Elsősorban a koncerteket, majd a látottakat értékeltük. Megállapítottuk, hogy még többet kell gyakorolni! Összegeztük a történelmi emlékeket, amiket láttunk, beszéltünk a képzőművészethez kapcsolódó épületekről. Felemelő volt látni a Vereckei-hágón lévő emlékművet, amelyet a nevünkkel ellátott koszorúval köszöntöttünk. Megható volt az a szeretet, amellyel a konyhás nénik igyekeztek a kedvünkbe járni a sok finom falattal. Egyszer még borscsot is ettünk!  De a legnagyobb ajándékot az új barátok jelentették – s főleg a különleges magyar nyelv, amit ők beszélnek.

Majd megnéztük a képeket, amiket az út során készítettünk. Kiderült, hogy egyelőre még senki nem profi fotós! Majd sor került az osztály operatőrének, Bender Tibinek (Joninak) a  fő művére: megnéztük a videót, amit készített.

Jó volt Kárpátalján!

Ezen a napon először Szolyván jártunk.  Itt állítottak emléket a sztálinizmus idején kivégzett magyar és német mártíroknak. Addig keresgéltem, amíg meg nem találtam a tiszacsomai  áldozatok nevét, mert közöttük vannak az én rokonaim is.

Számomra tanulság, hogy mindig meg kell hallgatni a nagymamád és nagyapád történeteit; mert lehet, hogy úgy hiszed, hogy mese, majd évek múltán bizonyítékokra lelsz.

Nagyon szép volt, tanácsolom minden embernek, hogy egyszer az életében menjen el Kárpátaljára!

Jó volt…Nagyon fognak hiányozni a kárpátaljaiak, s már arról beszélünk, hogy nyáron megint elmegyünk hozzájuk…vagyis én…

Esténk az alkotás lázában telt….rajzoltunk

A Szinevéri tó  gyönyörű volt. Egy legenda is fűződik a tóhoz. Egy királynak a lánya és a pásztorfiú között szövődött  boldogtalan szerelemről szól. A szerelmes lány ugyanis, amikor tudomást szerzett a fiú haláláról, annyi könnyet ejtett, hogy egy tó keletkezett az elsírt könnyeiből.

Pihenés a Szinevéri tónál

Munkács után a Szinevéri tó felé igyekeztünk. Ez a kirándulás biztos, hogy emlékezetes marad! A Kárpátok hegyláncai olyanok voltak, mint az alpesi táj.  Fölérve a hegyre egy csodálatos tengerszem tárult elénk. Közben forrásvizet ittunk és szórakoztunk a tóban lévő halakkal. A víz felszíne olyan sima volt, hogy látni lehetett  a tájat benne.

   A mesébe illő táj

Szerdán Munkácson voltunk. Talán ez a nap tűnt a leghosszabbnak!    Munkács várát egy hegynek a csúcsán pillantottuk meg. Nóri néni ekkor kezdte mesélni a vár történetét, de közülünk mindenki csak Zrínyi Ilonára emlékezett, aki nő létére hősiesen védte a várat. A legjobb az volt, amikor a melegből lementünk a vár pincéjébe, ott az iszonyú vastag falak miatt kellemes hűvös fogadott minket. A lovagteremben nagyon szép páncél volt kiállítva.

 Figyeljük Nóri nénit…

A legmegdöbbentőbb azonban a várnak a kútja volt. Néhányan megpróbáltak egy-egy pénzdarabot beledobni. Nem nagyon lehetett hallani, hogy a kút fenekére leért volna… Nem csoda, hiszen Nóri néni szerint a kút 85 m mély!  A legenda szerint Tódor herceg vájatta még a XIV. században.

A munkácsi vár kútja előtt

Kedden Ungváron voltunk ami nagyon szép hely volt számomra, Európa leghosszabb hársfa során sétáltunk végig. Megnéztük a belvárost, a zeneiskolát, Csajkovszkij emlékművet aztán a görög- katolikus dómot, és a várat. Ezután elsétáltunk a vártól a skanzenbe.

Fúvósok felvonulása Ungváron

Hársfasor az Ung partján